Mit jelent számodra nőnek lenni?

Először az jut eszembe, hogy erre a szerepre születettem. Mai napig tanulom és gyakorlom, hogy olyan nővé váljak akire büszke lehetek. A női szerep nagyon összetett dolog. Azt gondolom, hogy valakiből ez jön mint az anyaság, de tanulható is. Én ebbe a kategóriába esem. Remek anya mintát kaptam, de a női mintám az egyetem alatt kezdett kibontakozni. Amióta a férjemet ismerem, egymás mellett fejlődünk, azt gondolom ezen a téren is mint nő sokat tanultam és fejlődtem. Nőiességem pár szóban leírva: Erő-felelősség-lágyság-határozottság-türelem-rugalmasság.

​

Milyen plusz értékeked ad hozzá a nőiességed a szakmádhoz?

Nehéz meghatározni, hogy a nőiességem vagy a személyiségem ad hozzá :) Nőként könnyebben fordulnak hozzám a nők és a férfiak is segítségért. A munkámban mindennapi dolog, hogy le kell előttem vetkőzni, ami sok nőnek és néha férfinak is nehéz a mai napig, az első találkozáskor. Az érintés miatt is inkább nőhöz fordulnak a férfiak és a nők is. Ez a szakma sztem a női figyelmességgel és empátiával jól kiegészíthető.

​

Mi segített rátalálni a hivatásodra?

Mikor óvodás voltam már tudtam, pszichológus szeretnék lenni. Mivel egy olyan apa mellett nőttem föl, aki mindig másokon segített, igy számomra nem volt kérdés hogy valami segítő szakmát fogok választani. Gimnáziumban a barátom nővére gyógypedagógiát tanult épp. Addig nem is hallottam erről a szakmáról. Addig a pillanatig szentül gondoltam, hogy pszichológiára fogok menni. De ott valami átkattant, azt éreztem, hogy ez az, ez kell nekem, egy komplex, összetett dolog. Meg mellette úgy éreztem, hogy gyerek vagyok még ahhoz hogy igazán jó pszichológus lehessek. Imádtam az egyetemet, a tanáraim azt gondolták, hogy én leszek a következő évtized legjobb mozgásfejlesztője és pszichopedagógusra. Én is azt gondoltam, hogy megtaláltam a helyem. De ahogy kikerültem az egyetemről, álommunkát kaptam, nagyon sokat tanultam ott, nagyon sok jó embert ismertem meg. De csak kaméleonként működtem... Gyorsan beletanultam, beilleszkedtem, tettem a dolgom. De valahogy nem találtam magam, azt éreztem, hogy sokat ad de sokat is vesz el, és valahol nem találtam az egyensúlyt. Az élet úgy hozta, hogy gyorsan újra kellett terveznem, 25 évesen munkanélküli voltam. De ami a legnehezebb volt, hogy azt éreztem, amiért eddig dolgoztam, eddig hittem magamról ez mind hazugság. Elindultam egy új úton, megtanultam az edzői szakmát, elkezdtem tartani csoportos gerinctornát és gyógytorna-személyi edzést. Ez sem az én utam volt, de ebből is sokat tanultam, sok jó embert megismertem, és egy lépéssel közelebb kerültem magamhoz. Hamarosan keresett lettem. Akkoriban sok személyi edző volt, de nem volt olyan, aki értett volna a rehabilitációhoz. Két év alatt ki tudtam lépni úgy a fitness szakmából, hogy egyéni vállalkozóként tudtam működni. És innen indul minden, ennek 10 éve már.

​

Hogyan tudod megtaratani a testi-lelki-szellemi egyensúlyod?

Hát ezt a kérdést én is nagyon sokszor teszem fel magamnak :) Régen erre görcsösen rá voltam feszülve, hogy mindig minden harmóniába legyen és egyensúlyban. Aztán persze rá kellett jönnöm, hogy ez olyan mint a járás, elveszítjük az egyensúlyt, aztán visszanyerjük. Valahogy ezt kellett elfogadnom ebben a folyamatban, hogy a harmónia állandóan, folyamatosan változó dolog. Akár egy napon belül, vagy egy életszakaszban mindig más arányban lesz szükségem ezekre a dolgokra. Valamikor valamelyik a három közül előtérbe kerül és valamelyik éppen nem annyira fontos vagy épp nem időszerű, de attól még a harmónia meglehet, ha megvan az elfogadás és a megértés mellé.

​

Mennyire éled meg a pillanatokat?

Nagyon hajlamos vagyok, hogy az aggodalmaim, félelmeim és frusztrációim a jelenből a figyelmemet múltba vagy a jövőbe tereljék. Nehezen megy sokszor hogy itt és most legyek, sokszor amikor egy szituációban benne vagyok, amit amúgy élvezek, már azon gondolkodom, milyen jó lenne most itt vagy egy másik szituációban lennék. Viszont mióta elvesztettem édesapámat, azóta ez is megváltozott bennem. Igyekszem megélni 100% osan minden pillanatot. Csak olyan emberekkel tölteni az időmet, akik tényleg szeretnek, és akiket én is szeretek vagy csupán jó érzés a közelükben lenni. Tudom élvezni hogy süt a nap, csiripelnek a madarak és hogy a tüdőm megtelik friss levegővel és élek.

​

Milyen erőforrásokból merítkezel krízis esetén?

Sok nehéz szituációban voltam, több dolog is segít ilyenkor. Persze a szituáció mélységétől is függ, hogy milyen eszközhöz nyúl az ember. A tapasztalat annyiban segít, hogy tudod, hogy képes vagy kilábalni, tudod hogy képes vagy megtalálni a megfelelő utat. Ami még nekem nagyon sokat segít akármilyen mélyen is vagyok, hogy ebből a szituációból utólag mennyit fogok tanulni, és hogy minden völgy után hegy jön! Pontosabban az egyik, hogy el kell távolodni a problémától, hogy tisztábban lásd. Másik akármennyire fájdalmas őszintének kell lenni magaddal, hogy mit tettél vagy nem tettél, hogy ebbe a szituációba kerültél. És a belátás után jön a cselekvés, hogy mit vagy hajlandó vagy mit tudsz tenni a helyzet alakítása érdekében, hogy számodra megfelelő legyen.

​

Hogyan találtál rá a belső erődre?

Szerintem ezt csak akkor lehet megtalálni és előhozni ha valaha igazán küzdöttel valamiért, és például egyedül voltál. Úgy könnyű haladni az úton hogy minden és mindenki támogat, akkor csak tenni kell a dolgodat. Az igazi erő és kitartás szerintem akkor mutatkozik meg, amikor senki és semmi nem támogat, csak a saját elhivatottságod és kitartasod visz minden nap előre és még te sem vagy teljesen biztos, hogy a célodat valaha eléred, de te mégis teszel érte keményen, nap mint nap. Ez a belső erő. Én megtaláltam magamban többször, de ez nem olyan szerintem, hogy egyszer megtaláltad és onnantól könnyen ki-be kapcsolod, amikor szükséged van rá. Tapasztalatod lehet arról hogy milyen ez a belső hajtó erő, de minden szituációban újra és újra kell érte kőkeményen tenni.

​

Mi a személyes hitvallásod?

Sok paradigmaváltás volt már az eddigi életemben, egész pontosan kettő. Egy, amikor a szüleim a szememben emberekké váltak és én felnőtté. Ekkor tanultam meg, hogy felelősséggel tartozom a saját életemért. A másik amikor szakmát váltottam. Senki sem állt mellettem (a szüleim nem ellenezték, de ők akkor még nem látták a nagyobb képet). Kicsit olyan volt, mintha mindent elölről kezdenék. Amiben addig hittem, az összedőlt. A párkapcsolat, barátságok és a jövőkép. Abban a helyzetben megtanultam, hogy nem megfelelnem kell, hogy szeressenek és támogassanak, hanem olyan emberekkel szeretném körbe venni magam, akik egyszerűen és őszintén szeretnek és mellettem vannak. Mint a 10 parancsolat, egy elvrendszer szerint élek.

​

+1 Az életed során kértél már segítséget pszichológustól?

Naná, többször. Sőt, egy időben megszállottan kerestem az ilyen fejlesztő szituációkat. Voltam több pszichológusnál. Jártam mozgásterápiára, pszichológiai workshopokra. A mai napig egy fontos terület az életemben. Nem szégyellem, ha segítséget kell kérnem, ha úgy érzem elakadtam, akár a férjemtol, barátoktól vagy szakembertől. Csak néhány bizonyos embertől tudok nyugalommal segítséget kérni, mert sok negatív tapasztalatom is volt ezen a téren, évekkel később ismerősök felemlegettek nekem és ezután többször nem fordultam akarkihez. A szakember az más téma, ott maximum az a kihívás, hogy megtaláld a számodra megfelelő terápiát, embert. De ma már nagy a választék, ami néha előny néha hátrány. Én mindig ajánlás útján mentem minden szakemberhez, és így a legtöbbször ez jó szűrő volt.

​